KERTÉPÍTÉS HŰVÖSVÖLGY
KERTÉPÍTÉS • KERTTERVEZÉS • FÜVESÍTÉS • KERTI TÓ ÉPÍTÉS • ÖNTÖZŐRENDSZEREK TELEPÍTÉSE HŰVÖSVÖLGY
Kertépítés egyedi kerttervezéssel Budapesten Hűvösvölgyben.
A telek lejtését kihasználva megterveztünk és létre hoztunk valami egészen újat egy kicsit megtörve a ket eddigi kopárságát és egyszerűségét. A terület közepén egy 15m átmérőjű barabás kő szegéllyel ellátott gyepfelület kapott helyet, ennek a körnek az érintőjén pedig egy kisebb kör térburkolatot építettünk. Ezzel a kerttervezéssel elértük, hogy a megrendelő szeretett öreg gyümölcsfái megóvása mellett, a kert egy kreatív modern dizájnnal rendelkezzen.
A következő lépcsőben egy sziklakert található majd a telek alján néhány veteményes ágyás került kialakításra. A gyepszőnyeg locsorásáról itt is egy autómata öntöző rendszer gondoskodik, míg a növények alatt körbe csepegtető rendszer fút. Ezen kívül még telepítésre került egy blokk lépcső és három gyönyörű és színes évelő ágyás.
Ha szeretne egy ehhez a kerthez hasonlóan nyugodt, könnyen fenntartható, időtálló és biodiverzitásban gazdag családi kertet vegye fel velünk a kapcsolatot. Szakértő csapatunk örömmel áll rendelkezésére legyen szó kertépítésről, kerttervezésről, fűvesítésről vagy éppen autómata öntözőrendszerek telepítéséről.
GALÉRIA
AXE&SAW
Kapcsolat
Kérje ingyenes árajánlatunkat e-mailben vagy keressen minket bizalommal telefonon. A gyors és precíz ügyintézés érdekében az adatokat és a leírást pontosan és részletesen adja meg, valamint csatoljon képeket amennyiben van rá lehetőség.
Elérhetőség
Közösségi oldalak
Kérje ingyenes árajánlatunkat!
HOL DOLGOZUNK?
Cégünk székhelye Páty. Célunk, hogy teljes körű szolgáltatást nyújtsunk Magyarország egész területén, ezért kivétel nélkül bárhol dolgozunk! Budapesttől-Székesfehérvárig, Tatabányától-Esztergomig nap mint nap láthat minket, de gyakran járunk Szentendre, Dunaújváros és Balaton-felvidék közelében is.